ROBERTO

ROBERTO

1993 óta foglalkozik a zenével, s már 16 évesen egy élő zenekar billentyűse lett.

Többek között muzsikált lakodalmakban, bálokban és egyéb családi összejöveteleken is.

1998-ban tette le az OSZK vizsgát, így hivatalosan is énekesi és tánczenészi képesítést kapott.

A fiatal zenész továbbra is a vendéglátói muzsikálásból élt. 1999-ben kezdett el dalszerzéssel foglalkozni, amely kiterjedt minden műfajra.

Ám az ifjú szerző környezetének elsősorban a mulatós dalok tetszettek, így szinte nem is volt más választása, mint hogy ezekre fordítson nagyobb figyelmet. 1999-től ARTISJUS tag (dalszövegíró, zeneszerző) 2009-től MAHASZ tag. Jelenleg a SLÁGER TV előadója, eddig 8. nagylemeze jelent meg.

© Copyright Sláger TV 2024